Fa nyílászárók és munkák

Műemléki nyílászárók felújítása, javítása, cseréje

A műemlékek már önmagukban is értéket képviselnek, éppen ezért fontos megőrizünk őket – lehetőleg eredeti állapotukban – az utókornak. Persze az idő vasfoga semmit sem kímél, különösen igaz ez épített örökségünkre, a műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületekre. Ezek nemcsak felbecsülhetetlen értéket képviselnek, de olyan – sok esetben egyedi – művészeti alkotásnak is számítnak, amikre fokozottan kell odafigyelnünk. Semmi esetre sem megengedhető az a „luxus, hogy hagyjuk az ilyen épületeket az enyészet sorsára jutni. Műemlék jellegű vagy műemlék védelem alatt álló épületeknél is lehetőségünk van például a fa nyílászárók cseréjére.

 

Fa nyílászárók akkor és most


Elsőre ugyan képtelenségnek tűnhet, hogy egy századfordulós épület ablakait és ajtóit úgy cseréljük le, hogy azzal a ház mit se veszítsen esztétikai értékéből, azonban a valóság az, hogy ha szakszerű segítséget találunk, mindez gond nélkül kivitelezhető.
Bár a mondás úgy tartja, nézzünk az orrunk elé, néha jó a magasba is tekintetünk városi sétáink során, hiszen valóban lenyűgöző látvány tárul majd elénk. Szebbnél szebb klasszicista, neoreneszánsz és más stílusú ablakok várnak türelmesen felújításra, vagy éppen már túl vannak azon.
Jobb esetben tökéletesen beleolvadnak az új fa nyílászárók az épületekbe, rosszabb esetben viszont a különbségek szembeötlőek lehetnek.


Ha felújítás során nem végeznek hibátlan munkát a szakemberek, bizony „kilóg majd a lóláb”. Nincs annál illúziórombolóbb, mint mikor egy egyébként műemlék jellegű épületet oda nem illő ablakokkal és ajtókkal csúfítanak el. Ugyanakkor kevesen tudják – és sokszor pont emiatt is határolódnak el a felújítástól –, de egy új ablakkal/ajtóval, aminek paraméterei tökéletesen megegyeznek az eredeti, régi nyílászáróéval, nemcsak esztétikailag javíthatunk az épület kinézetén, hanem komfortosabbá is tehetjük azt. Ideális esetben egy műemlék épületnél is van lehetőség a hang- és hőszigetelő képesség javítására úgy, hogy megmaradjon az épület műemlék jellege is.

Hozzáértő segítség egy karnyújtásnyira. Hívjon minket, fa nyílászárók, zsalugáterek, fa lépcsők vagy
fa beltéri ajtók apropóján is!

Ajánlatkérés fa munkára

Nyílászárók, és egyéb fa munkák egyedi igényekre szabva!

Kérjen árajánlatot!

Weboldalunk cookie-kat használ. Az elfogadom gomb megnyomásával hozzájárul és elfogadja ezek használatát a böngészőben. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.

Elfogadom